- De tényleg! Csak egy óra. - mondom mosolyogva Rossnak
- Elkisérlek - nézett rám, azzal az aranyos mosolyával. Nehéz ezt megjátszani... Anyuval elköltözünk Europába... Rossnak nem szóltam, mert úgyis marasztalna, vagy azt mondaná " Megvárlak!" . És nekem az lenne a legfálydalmasabb. Nem szeretném, hogy várjon. Félóramúlva, már a reptéren kell lennünk. Szeretem Rosst... mindennél jobban, de nem várhatom el, hogy megvárjon... Annál sokkal jobban szeretem.
- Ti addig Rydelékkel készüljetek a koncertre, és amikor visszajövök, megmutatjátok... Rendben - fonom a nyaka köré a karom mosolyogva.
- Rendben - megfogja a derekam, és magához húzva megcsókól. - De siess.
- Sietek - mondom n eki elcsukló hangon. Elindultam kifelé, de szakadt az esső, így Ross odaadta kapucnis pulcsiját. Mosolyogva fogadtam el. A kapujukban még szorosan magamhoz húztam, és utoljára, hosszan megcsókoltam.
- Azért nem örökre mész el. - mondta nevetve, a hosszú csókra utalva.
- Nem baj... Szia! - mondtam neki, és beszáltam a Lynch család háza elöt t áló kocsiba, amiben anya már várt. Mégegyszer kinéztem az ablakon, ahol Ross integetett.
- Tidom, hogy most nehéz, de... - kezdte anyu, de közbeszóltam
- Nem mondtam el neki...- szóltam halkan és elsirtam magam.
- Ohh.... - mondta anya, amolyan 'már értem' arckifejezéssel. - De kicsim, tudod... Ell KELL mennünk. - mondta szomorúan.
- Visszakövünk majd? - kérdeztem miközben elmentünk egy fagyizó mellett... Az a fagyizó mellett, ahol elösször randiztam Rossal.
- Nem hiszem.
* Jelen *
Szerettem Angliát, de nem annyira, mint Los Angelest... Amióta itt vagyok, volt egy barátom, de hamar szétmentünk, mert még nem tudom elfelejteni Rosst. Pedig már két éve... Most, hogy készülök a költözésre, mivel visszamegyek L.A. be egy sorozat miatt, a kezem közé akadt egy fotóalbum, amibe azokat a képeket raktam amin Rossal vagyok együtt... Az első kép láttán gyorsan becsaptam az albumot, mivel már kezdem elfelejteni. Haladunk. Amikor elköltöztünk Los Angelesből, le kellett cserélnem a telefonszámom, meg minden más elérhetőségemet, mert nem tudodtam volna beszélni Rossal... Nem ment volna. Amikor Angliában szárazföldre értünk, már akkor egycsomó nemfogadott hívásomvolt. És miután számot cseréltem, még keresett e? Az nem tudom. De remélem neki gyorsabban ment a felejtés mint nekem... Szóval, most úgy megyek L.A.be, mintha új életett kezdenék. Az utoló böröndömet zipzároztam be, amikor anyu jött be az üres szobámba.
- Készen vagy? - kérdezte mosolyogva, miközben nekidölt az ajtófélfénak.
- Pont most - paskoltam meg a táskát. - A taxi már itt van?
- Még nem - nézett az órájára, amikor dudáltak. Szóval itt van - Gyere, rakjuk be a csomagtartóba - emelt fel egy böröndöt,.és már vittük is le.
- Igérd meg, hogy vigyázni fogsz magadra - ölelt át szorosan - És minden nap hivj - törölt le egy könycseppet az arcáról.
- Persze - bológattam, és megprobáltam nem elsirni magam. Sikerült.
Furcsa, itt állni, abban a hangar-ban, ahova 2 éve érkeztem onnan, ahova most visszamegyek... A csekkolás gyorsan lement. A repölöutón végig gondolkoztam... Amit a Disney küldött, abban az állt, hogy már a megérkezésem napján, menjek be a studióba, aláírni a papirokat... Miközben gondolkodtam, elaludtam. Azt álmodtam, amit az elmult két évben, a leggyakrabban. Amikor elmentem Los Angelesből...
Amikor leszált a gép, rögtön a studióba vettem az irányt. Végignéztem, mégegyszer a a ruhámon, ami ilyen volt:
- Jó napot! Azt mondták be kell jönnöm aláírni a szerződést - mondtam az eggyik pass-tartos ürgének.
- Maga biztos Mrs. Marano. A hölgy is emiatt jött. Együtt eltalálnak oda. Nem? - kérdezte a bongyor-hajú lánytól, aki mellette ált.
- Persze - mosolygott rám. - Szia, én Raini vagyok .
- Laura - mosolygok vissza rá.
- Miért vagy böröndökkel? - mutatt értetlenül az emlitettekre
- A reptérről jövök - magyarázom
- Honnan? - érdeklődik
- Anglia.
- Voltál már Los Angelesben? - kérdezi mire epnevetem magam.
- Itt nőttem fel.
- Itt is vagyunk - mutat egy ajtóra. Bent csak aláírtuk a papírokat, és már meg is kaptunk a külön öltöző szobánk kulcsát. Raini elment megkeresni a sajátját... Megtaláltam. Az ajtó mellett egy tábla volt, amire rá van irva, hogy " Laura Marano. 'Ally' ". A szoba nem volt se kicsi, se nagy. Nagyon jól be volt rendezve.
Az asztalon volt egy laptop, egy kanapé, mini tv.... sorolhatnám. Éppen raktam le a bőröndjeimet a kanapéra, amikor kopogtak, és kinyilt az ajtó. Odafordultam, és teljesen lefagytam. Pont ugy mint aki az ajtóban állt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése